Tisztelt Érdeklődő!

A Budapest Táncegyüttes története csaknem 50 évet fog át. A táncegyüttes hivatalosan 1958-ban alakult, s 2007-ben szűnt meg, amikor összevonták a Honvéd Táncszínház társulatával. Tiszteletre méltó múltja s produkciókban gazdag története indított bennünket arra, hogy – képességeinkhez mérten - összegyűjtsük azokat az emlékeket, dokumentumokat, archív anyagokat, amelyek az együttesről hozzáférhetőek, digitalizáljuk őket és közrebocsássuk.

Megjegyzést érdemel, hogy az érdeklődő nem befejezett munkát böngészhet. A Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Együttes Archívumában, köz- és magángyűjteményekben, a komódok mélyén még rengeteg anyag vár feldolgozásra. Reméljük, hogy hamarosan újabb dokumentumokkal kiegészítve az interneten is hozzáférhetővé tudjuk tenni a Budapest Táncegyüttes történetét.

Még egy szó magunkról. A gyűjtemény közreadója a Vitézi Ének Alapítvány, amely nyolc éve, megalakulása óta kapcsolatban áll a néptáncmozgalommal. Az Alapítvány szervezte, több szervezet közreműködésével 2000-ben és 2001-ben a Millenniumi Sokadalmakat, amelyek a néptáncegyüttesek országos seregszemléjével egyedülálló alkalmakká váltak. Az Alapítvány archiválási és digitalizálási tevékenységének gyümölcse a Honvéd Táncszínház 2007-ben kiadott története, amely hamarosan az interneten is hozzáférhető lesz.

Ezúton köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap támogatását, amely nélkül a kiadvány nem jöhetett volna létre, mint ahogy köszönettel tartozunk a Magyar Színházi Intézet Táncarchívumának a rendelkezésre bocsátott kutatóidőért, Szúdy Eszternek és Halász Tamásnak áldozatos segítségükért. Köszönet illeti Petrovics Ildikót a grafikai szerkesztésért és H. Árkosi Zsuzsannát a digitális munkálatokért.

Kellemes böngészést kívánnak a szerzők:

Kenéz László és Stoller Antal
Vitézi Ének Alapítvány
 


Vitézi Ének Alapítvány
Budapest, 1087 Kerepesi út 29/b.
E-mail: alapitvany@folkarchivum.hu